A Yingli csődbe menekül?

A világ második legnagyobb napelem gyártója, a Yingli bejelentette, hogy gondjai lehetnek




A világ nagy napelem gyártója, a Yingli bejelentette, hogy gondjai lehetnek a közeljövőben esedékes rövidlejáratú hiteleinek és kötvényeinek teljesítésével. Továbbá, hogy ennek következtében az is előfordulhat, hogy nem tudja folytatni a szállításait.
A cég az első negyedéves jelentését is késve jelentette meg múlt héten, és azok nem tartalmaztak bíztató számokat. Az iparágban már kb. egy éve körbejárt a pletyka, hogy a Yingli a nagy kínaiak közül a leginkább eladósodott és finanszírozási gondjai vannak. Tény, hogy a Yingli a legrosszabb mérleggel rendelkezik a top 5 kínai napelemgyártó közül.
Az elemzők szerint a Yingli túlságos eladósódása, túl nagy bevállalásai (mint pl. a foci világbajnokság vezető szponzora, vagy a sikertelen poliszilícium gyártási beruházásai) vezettek a cég megroppanásához.
A Yingli egyelőre nem kért még hivatalosan csődvédelmet maga ellen, de a hírre tegnap zuhanni kezdtek a cég részvényei.






További érdekes híreink, cikkeink

A jegybanki kamatnál jóval magasabb hozam

A jegybanki kamatnál jóval magasabb, mintegy 6-7 százalékos hozamot lehet elérni, ha napenergiába fektet valaki.

Vezeték nélkül továbbítottak áramot

Japán kutatóknak sikerült vezeték nélkül áramot továbbítaniuk: mikrohullámon
7 kötelező tudnivaló mielőtt napelemet vesz!

Ne kövesse el a mások által már elszenvedett hibákat! E-mail sorozatunkban elküldjük Önnek, amit napelem vásárlás előtt tudnia kell.

KÉRJE MOST:

X