Kína négyszeresére növeli naperőmű-kapacitását 2015-re

Kína négyszeresére növeli naperőmű-kapacitását 2015-re. Azt már eddig is tudtuk, hogy Kína gazdasági csodát hajtott végre az elmúlt években, de most a napenergia területén készül hasonlóra. A kínai kormány célul tűzte ki, hogy 2015-re megnégyszerezi a naperőműveinek teljesítményét.

Kína négyszeresére növeli naperőmű-kapacitását 2015-re.

Kína, a világ legnagyobb napelem-szállítója több mint négyszeresére kívánja emelni naperőműveinek teljesítményét 2015-ig. Mint azt Shi Lishan, a pekingi kormány megújuló energiákkal foglalkozó hivatalának alelnöke bejelentette, a következő három évben el kell érniük a 21 GW összteljesítményt, és ebből egy GW-ot naphőerőművek adnak. (Aiolus News)
 
Az ország eredetileg azt tervezte, hogy 2015-ig 5 GW, 2020-ig pedig 20 GW lesz a kitűzött cél, Peking azonban már tavaly fontolóra vette a terv emelését, hogy ösztönözze a piacot, amely stagnálni látszott az európai szubvenciók és az áresés által nehéz helyzetbe hozott napelem-gyártók miatt.
 
Lian Rui, a Solarbuzz elemző cég szakértője szerint a jelentős áresés miatt az előrejelzésekhez képest korábban köszöntött be a napelem-technológia tömeges felhasználása. A szakértő szerint, még ez az a célkitűzés is mérsékelt, a 30 GW működő kapacitás elérését sem tartja kizártnak.
 

forrás:  www.greenstep.hu




További érdekes híreink, cikkeink

A BMW „elektromos” utakon jár

A BMW, a Las Vegas-i Szórakoztató Elektronika Kiállításon, forradalmi újítást mutat be: egy elektromos, és internet-alapú töltőrendszert a BMW gépjárművekhez.

Új napelem hatékonysági világekord

Sydney-ben, a kutatók olyan napelemeken dolgoznak, amelyek a napfény több mint 40 százalékát képesek átalakítani villamos energiává. Egy forradalmian új módszer, amelynek segítségével, még több energiát nyerhetünk a Napból.

Japán első atomenergia nélküli éve

Japán különleges és fontos évfordulót ünnepel: egy teljes év telt el atomenergia nélkül. 2013. szeptember 15-én az ország utolsó üzemelő reaktorát leállították.
7 kötelező tudnivaló mielőtt napelemet vesz!

Ne kövesse el a mások által már elszenvedett hibákat! E-mail sorozatunkban elküldjük Önnek, amit napelem vásárlás előtt tudnia kell.

KÉRJE MOST:

X