Ráfekszik a Volvo az e-autók piacára

Minden egyes modelljének plug-in hibrid verzióját is árulja majd a Volvo Car Corp.




Minden egyes modelljének plug-in hibrid verzióját is árulja majd a Volvo Car Corp., és 2019-ben megkezdi első teljesen elektromos autójának értékesítését.
Eljött az e-autók ideje

Eljött az ideje, hogy az elektromos autók kitörjenek a szűk piaci szegmens korlátai közül és vivőtermékké lépjenek elő, bízunk benne, hogy két éven belül a Volvo globális értékesítésének már 10 százalékát elektromos autók adják majd – jelentette ki Hakan Samuelsson a Volvo Car Corp. vezérigazgatója a cég közleménye szerint.

A Volvo plug-in (hálózatról is tölthető) hibrid autóinak a választéka két modellre korlátozódik: Európában a V60 két különböző verzióját lehet kapni hibrid hajtással, Kínában pedig az S60L modellt. A két hibrid modell a Volvo globális eladásainak 1,5-2,0 százalékát adja. A Volvo a tervezett teljesen elektromos autó pontos paramétereit később hozza nyilvánosságra.
Másban is gondolkodnak

A 2010 óta a kínai Geely Holdings tulajdonában lévő svéd Volvo Car Corp. teljes termékpalettájának elektromosítását a 60-as és a 90-es sorozatok hibrid verziójával kezdi meg. A program első terméke a nemrégiben bemutatott XC90 SUV hibrid verziója lesz.

Az elektromosítás mellett a Volvo a kompakt modell kategóriában is bővíteni tervezi termékpalettáját egy, a Geely-vel közösen kifejlesztett új platformra építve. Az első ilyen közös kompakt modellt 2017-ben mutatják majd be. A kompakt modellplatform, a nagyobb Volvo modellekhez hasonlóan, egyaránt alkalmas lesz hibrid és teljesen elektromos hajtáslánc befogadására – közölte a Volvo.






További érdekes híreink, cikkeink

Sajtóközlemény - SóstóSolar Kft.

Az üvegházgázok kibocsátásának csökkentése Magyarország számára nemcsak uniós kötelezettség

Elektromos autókat tesztel a Magyar Posta

Elektromos motorokat és autókat tesztel a magyar posta

Megújuló forrásokra épít Amerika tiszta energia programja

A korábbi tervezettel szemben a pala- és földgázt átugorva már megújuló energiaforrásokra építené
7 kötelező tudnivaló mielőtt napelemet vesz!

Ne kövesse el a mások által már elszenvedett hibákat! E-mail sorozatunkban elküldjük Önnek, amit napelem vásárlás előtt tudnia kell.

KÉRJE MOST:

X